Zsada

Képgrafikusként a világ művészeteivel foglalkozom, de egészen más irányból mint ahogyan azt megszokhattuk. Ezen kívül műveimet teszem közzé az oldalon, melyekhez kritikát szívesen fogadok.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Macskaköves úton


'11. 12. 27. (cím nélkül) tollrajz pöttyözéses módszerrel -Győri Erzsébet (Zsada)

Újabb pontok

'11. 12. 27. (egyenlőre cím nélkül) pontozásos filcrajz - Győri Erzsébet (Zsada)

 

 

pont ...

 

 

Miguel Endara egyik képe megtrekintése után ötletet nyertem egy saját portré elkészítéséhez, így egyik barátomat megkértem készítsen hozzá képet, majd hozzáláttam a munkálatokhoz. Igen nagy időt vesz igénybe és talán még az idegrendszert is próbára teszi, de érdemes kipróbálni a technikát.

 

Szimbolizmus és szecesszió

Győri Erzsébet - Szimbolizmus és szecesszió

 

A szimbolizmus (a görög szübolon: „ismertetőjegy” szóból származik): ami a preraffaello mozgalomból nőtte ki magát, és a XIX. század végén jelent meg. Hívei szerint az ábrázolt tárgy nem önmagáért, hanem valami általa hordozott tartalom sejtetőjeként fontos. A szimbolizmus pedig a szecessziót táplálta (lat. secessio <=„kivonulás”>), mely az építészet irányáról indult, és ahol azt gondolták, hogy a gótika az ideális korszak. Nemzetközi művészeti stílus a XIX. század  és a XX. század fordulóján.

 

Elsősorban az irodalomból fejlődött ki, melyben az esztétikai oldala erősödött meg a szimbolizmusnak. A szimbolika forrása a mítosz ill. a mítosz utáni nosztalgia. A preraffaello testvériség, más néven: preraffaello mozgalom volt a szimbolizmusnak előfutára. Ők, mint nevükben is olvasható, a Rafaello előtti időkre nyúltak vissza, a trecentóba és a quattrochentóba, mikor is kötött társadalmi funkciója volt a művészeteknek és ikonográfiai szabályok határozták meg a művész munkásságát. A preraffaello mozgalom főbb elindítói William Holman Hunt, John Everett Milliais, Dante Gabriell Rossetti, Thomas Woblner, Edward Burne-Jones. A prerafaelizmus mind munkásságban, mind elveiben hidat alkotott a XIX. sz első harmada romantikus nemzedéke és az utolsó harmada a szimbolizmus között.

Jellegzetes francia szimbolista festő volt Odilon Redon 1840-1916), aki egy évben született Monetval, részt is vett az utolsó közös impresszionista kiállításon, ennek ellenére művei teljesen ütköznek az impresszionizmussal. Korai művein Rebrant hatásait véljük felfedezni, és ezekben fellelhető a tudatalatti világ iránti vonzódása. 1884-ben részt vett a „Salon des Indépendants” alapításában és ekkor került kapcsolatba a szimbolista  írókkal, különösen Mallarméval (Redon misztikus volt, panteista képein a forma bizonytalan és figuráiban tudatosan elegyítette a természeti és emberi organizmust).

Önálló szimbolista iskolának minősíthető a belga, amelynek vezéralakja Fernand Khnopff és Félicien Rops volt.Az első a preraffaelitizmushoz, a második pedig a Jugendstilhez áll közel, e mellett pedig a belga szimbolizmus, a szürrealizmus útjának egyengetői.

A szecesszió az építészettől a díszművészetekig szinte minden műfajt (belsőépítészet, iparművészet, formatervezés, alkalmazott grafika stb.) áthatott: fejlett formai öntudattal Gesamtkunstwerkre<= egységes összművészeti> stílusra törekedett, de mindenek előtt az iparművészetben és bizonyos mértékig ahhoz kapcsolódva a képzőművészetben kifejlődő mozgalom. Maradandó szerepe épp ezért a dekoratív környezetalakításban volt. A tárgyalakításban, a grafikában és a festészetben lelte meg a maga sajátos munkaterületét. Az építészetben is gyakran nyúlt az ipar- és a képzőművészet segítségéhez. Fontos segítője a tudomány egyik nagy fejlődése, a mikroszkóp feltalálása, és ezt követően új minták felfedezése (pl. bogarak páncélzatának mintája)

A múlt század utolsó évtizedében kibontakozó új stílus Európa különböző országaiban más-más nevet kapott. Szecessziónak csak Ausztiában és Magyarországon hívják, Németországban Jugendstil, francia nyelvterületeken nouveau, Angliában modern style vagy liberty tsyl volt a neve, és még más elnevezése is ismeretes. A „fin de siècle”-nek, a XIX. század végének a dekadenshez, a misztikushoz, az allegorikushoz és az erotikához vonzódó érzés – és gondolatvilágban gyökerező szecesszió művészetének előzménye az angol preraffaeliták mozgalma, majd az Arts and Cafts, a szimbolizmus, valamint a Gauguin körül csoportosuló pontaveni művésztelep dekoratív stílusa, a szitetizmus vagy cloisonnizmus.

A Vörös ház (London, 1859) indította el angliában a szecessziós mozgalmat melyet  Phillip Web (tervező) és William Morris(építtető) alkotott. Céljuk a minél egyszerűbb felépítésű ház, amely minél egyszerűbben kiszolgálja annak tulajdonosát. E ház egy család számára készült, mégis hatalmas méretű. A szobák egy folyosóra vannak felfüggesztve és a szobák közt nincsen átjárhatóság. . A szecessziós mozgalom angliában (Arts and crafts) úgy vélte, hogy a kézművességet fel kell emelni a művészetekig.
Az építészet sose  volt annyira sokszínű addigi történelme során, mint amennyire a szecesszióban volt. A tervezők mindent egymáshoz „igazítottak”, mert hogy nem csak az épületet, de a berendezési tárgyaktól kezdve az étkészletekig mindent megterveztek ( ilyen pl. a tapéta , ahogy William Morris is tette és volt, hogy még a ház tulajdonosának ruháját is megtervezték, pl. Henry van de Velde, )

Főbb képviselői a szecessziós építészetnek a spanyol Gaudi, a magyar Lachner Ödön, a német P Behrens, a belga H van de Velde, osztrák O. Wagner és J. Hoffmann.

A szecesszió festészete tipikusan századvégi, átmeneti jelenség és igen definiált, mert eltérő hagyományokban gyökerezik. Eszmeileg az esztétikum ideái hatottak a szecesszió mozgalmaira. Formailag pl. olyan késői preraffaelita művek is, mint Edward Burne Jones-tól a Lótusz szíve (1880) című alkotása. Hatott rá ezen kívül a leegyszerűsített, lényegre törő japán fametszetek dekoratív stílusa is (pl. Aubrey Vincent Beardsley: Izolda 1899; Peter Behrens: Csók, 1898 stb.). A szecesszió legfőbb jellemzője és egyben ismertetőjele a sajátos, egyedi utánozhatatlan formakincs: a növényi motívumok csavart, hullámzó, ritmikus ismétlődése, a síkszerű képfelépítés, az ornametikának (lat. ornamentum <=dísz> apró motívumokkal dolgozó díszítésmód.) szinte az egész felületet beborító ábrázolása, a stilizálás (természeti formákat esztétikai meggondolásokból átalakítja, egyszerűsíti, az idealizálás vagy a dekoratívitás, az ornametika kialakítása érdekében formálja, esetleg a kifejezés érdekében fokozza.). Továbbá a lokálszínek használata (=helyi szín, azaz ábrázolt tárgyak eredeti színe amelyen nem változtat fény, se árnyék) és a körvonalazott, kontúrozott felületek jellemzik. A festők Gauguintot és a preraffaelitákat tartották elődüknek.

Legjelentősebb képviselői: Egon Sziele, Gustav Klimt, Ferdinand Hodler, Edvard Munch, Akseli AGallen-Kallela stb.) Hamar elfordultak a szecessziótól, sokuk az avantgárd művészete úttörőjévé válnak. A szecessziós vonalak arabeszkszerű (fr. arabesque <=arabos>stilizált növényi ornametika, kanyarodó indákból kiinduló kacsok végtelen mintája) dekorativitása már az absztrakt előfutára.

Az iparművészet sokára tudott kibontakozni a szecesszióban, mivel a historizmus uralkodott e területen. A 70-es években végigsöpört a japán és a távol-kelet hatása, ami megerősítette a stilizáló tendenciákat, végül az iparművészet fejlesztésére létrehozták az „union centrale des arts dévoratifs”-ot. Az új stílus első közönség elé tárása az 1889-es világkiállításon volt, és ettől kezdve terjedt el különféle műfajokban a stilizált növényi ornametika, amely a bútorművészettől kezdve az ötvösművészetekig, ill az üveg- és kerámiaművészetben is elterjedt ( e utolsó két művészeti ágban érződött az egzotikus művészet hatása). A szecesszió végére már luxustárgyakat is gyártanak, melyek pl. cukorkatartó vagy igen értékes csillárok. A francia szecesszió jellegzetes termékei voltak Hektor Guimard-nak a párizsi metró lejáratait, illetve magánpalotákat díszítő növényi ornimateikájú díszkapui.

Mivel magyarország e korszakban az osztrák magyar monarchia része volt, így azt hinnénk, hogy a cseh szecesszió importálódott a magyarokhoz, de ez koránt sem így van, mivel finn művészekkel szoros kapcsolatban álltunk.

A magyarországi szecesszió egyik központja a gödöllői művésztelep (a XX. század elején alakult művészcsoport, mely az angol preraffaeliták törekvéseihez kapcsolódva a magyar szecesszió egyik központja lett és 1901-21-ig állt fenn és Körösfői-Kriesch Aladár(18603-1920) ill Nagy Sándor(1869-1950) vezette). Céljuk az volt, hogy a magyarság ősi motívumkincsének összegyűjtése és feldolgozása által a képző- és iparművészet egységes magyar formanyelvét megteremtsék.), mindazonáltal Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos stb. képei is mutatnak szecessziós vonásokat.  A művésztelep alkotói sok vallásos képet festettek, melyekben a vallást (pl. saját portréjuk hozzáadásával) sokkal közvetlenebbé tették.

Lechner Ödön (1845-1914) a sajátos magyar szecessziós stílus mestere. Tanulmányozta  a magyar népművészetet, és tájékozódott a keleti népek művészetéről is, majd a magyarral vegyítve teremtett egy sajátos és új szecessziós stílust. Ennek remek példája, amelynek tervezője volt, az Iparművészeti Múzeum, melyet sokan inkább eklektikusnak mondanak. Pár évvel később pedig a Földtani Intézetet és a Postatakarékpénztár épületét is megalkotta. Számos művész követte őt: Lajta Béla( aki együtt is dolgozott a század végén vele),  közös munkájuk a Schmidl-sírbolt a rákoskeresztúri temetőben, a szirmai kastély (háború alatt megsemmisült); Kós Károly aki a Székelyföld népművészetét használta épületeinek díszítéséhez; Medgyaszayy István; Györgyi Dénes; Malonyay Dezső.

Jeles építészeink: Medgyaszay István Soproni Színház; Kós Károly: Madárház az állatkertben; Városmajor utcai Iskola; Márkus Géza: Cifrapalota.

Jelentős szerepet játszott a szimbolizmussal egybefonódva a szecesszió anéhány festő életművében, akik a századelő festészetének stílusteremtő egyéniségei. Rippl-Rónai József (1861-1927) „fekete” korszakának redukált színekből komponált képei (Kalitkás nő 1892; Öreganyám, 1894); Vaszary János (1867-1939) korai művei (Aranskor, 1898; A tvaasz visszatérése, 1899); Egry József (1883-1951) a tízes évek fordulója körül festett művei (Ádám és Éva I-II, 1909; Szerelmesek, 1911) tartoznak ide. A szecesszió világához sorolható még: Csontváry Kosztka Tovadar (1853-1919) és Gulácsy Lajos (1882-1932). Szobrászok: Beck Ö. Fülöp, Fémes Beck Vilmos (1885-1918).

 

A legújabb művészettörténeti irodalmak mind nagyobb teret szentel a szecesszió kutatásának. Magának a fogalomnak és a mozgalom elindíttató rugójának, jelentőségének az értelmezése azonban már korántsem egységes. Ha nem is teljes mértékig, de célja megvalósult, amit nem sok korszak tudhat magáénak.

 

 

Irodalmi források:

Dr. Maksay László: Műalkotások elemzése a gimnázium számára, 1980

Beke László: Műalkotások Elemzése A Gimnáziumok I-II. osztálya számára; 1985

Végh János: Középiskolai Művészeti Lexikon;

 

Továbbgondolva

"Budapest de csodás" az én szememmel gondolva.

új tusrajz (egy képtervhez)




Vázlat tussal a "Budapesten" c. képemhez (részlet) - Győri Erzsébet (Zsada)