A Fauvizmus

 

A XX. század első jelentős festészeti mozgalma (1905-1908). 1905 október 18. és november 25. között került megrendezésre a III. Őszi Szalon Párizsban és a VII. teremben állították ki alkotásaikat, mely botrányt keltett és a kritikusok nagy többsége is felháborodott. Louis Vauxelles-t (vókszel) is meglepték a vásznakon megjelenő tiszta színek és a köztük kiállított Albert Marquet (márke) donatellói finomságú bronz szobrainak kontrasztja. Ennek látttán mondta azt, hogy: „ Donatello parmi les Fauves”, azaz Donatello a vadak között. Innen kapta elnevezését a csoport. Ábrázolásmódjuk az érzékszervekre gyakorolt erőteljes hatása miatt dinamikus szenzualizmusnak is nevezték. Kiállító művészek: Charles Camoin (kamin), André Derain, Henri-Charles Manguin (mangen), Albert Marquet, Henri Matisse és Maurice de Vlaminck valamint Rouault Van Dongen, Pey, Valtat voltak.

1905-ben viszont csak nevét kapta a csoport ugyanis már korábban is elkezdődött ez a felfogás. Képviselői már évekkel korábban jelentkeztek festményeikkel a Függetlenek Szalonjában, csak nem együttesen.

A fauvizmus, mely viharos erejű mozgalomnak indult éppen képviselőik szabadságvágya miatt 1908 körül elhalt. Talán Vlaminck volt a leghűségesebb. Deraim magányosan dolgozott, Van Dongen, Rouault, Marquet is egyéni utakon járt, Matisse minél inkább messze került Párizstól.

Magyar fauvisták: Czóbel Béla, Perlrott-Csaba, Ziffer, Nemes Lampérth.

 

 

A fauvizmus jellemzői:

 

Amint azt a képeken is látjuk elsősorban egységes színfelületekkel és tiszta színekkel dolgoztak, úgy hogy azok ne keveredjenek egymással, ezzel is megőrizve a színek önállóságát. Színek intenzitása a fontos (Vincent Van Gogh hatása), ezzel párhuzamosan pedig mediterrán hangulatot indéznek a képek. A tubusból kinyomva vitték fel a vászonra a festéket, mely a legfontosabb volt a képben, hiszen ezzel fejezték ki látásmódjukat, ahogyan ők látják a tájat stb. és a színnel nem csak az érzést fejezték ki, hanem a perspektívát is egyaránt, mely sajátos volt. A színeket általában fekete kontúrok is jelezték (ez volt a kép összetartó ereje), de pl a Der Brücke csoport a színek kontrasztjaival fejezte ki azt.

Céljuk az impresszió <benyomás> alapvető rögzítése, így ez a festészet sem másolta a természetet, ez is elutasít mindenféle kényszert, ebben is van valami az alkotói temperamentumból adódó, a pozitívizmussal és a szcientizmussal<=hit abban, hogy a tudomány előbb-utóbb minden kérdésre válaszol> ellentétes irracionalitás

 

-          a festészet akcióvá válik

-          a festés folyamata emberi attitűdöt <=magatartást> jelez

-          a vonalak és a színek anyagi jelenségek, energiák

-          Elvetik a modellállást

-          Deformáció <=torzítás, csúfítás>

-          Jelteremtés

-          Kompozícióban aszimmetria

 


 

Henri Mattise (1869-1954)

XX. század festészetének egyik legkiemelkedőbb alakja. Eredetileg ügyvédnek készült, de 21 évesen egy vakbélműtét után lábadozási időszakában fedeszte fel magának a festészetet. Az iskolai évek során ismerkedett meg Marquet-tel, Camoin-nel, Rouault-val és Manguin-nel, majd 1899-ben Carrére műtermében Puyvel (püi) és Derainnel, aki bemutatta neki Vlamincot. 1895 és 1898 között tanul Moreaunál. Matisse 1896-ban fordult az impresszionizmus felé, már akkor is a színben rejlő lehetőségek izgatták. Ez irányú fejlődését nagyban segítette Pissaroval való találkozása, és Turner életműve, kinek festészetével egy londoni útján ismerkedett meg. 1898-ban több időt töltött Korzikán, ahol a mediterrán fényben fedezte fel a tiszta színek intenzív sugárzását (hasonlóan Delacroix-hoz). Ebben az időszakban sok erős kontúrral körülrajzolt aktot festett. 1904-ben állította ki elsőnek képeit gyűjteményes kiállításon. Még ebben az évben elutazott Saint.Tropezbe Paul Signac-hoz, aki bevezette a divizoionizmus stilisztikájába. A tiszta színeket azonban önmagukban tompának látta, ez indította arra, hogy kontrasztokkal (leggyakrabban komplementer kontrasztokkal) tegye dinamikussá őket. A Függetlenek Szalonjában 1905-ben megrendezett Van Gogh és Seurat emlékkiállítás alkalmával bizonyosodott meg arról, hogy jó úton jár.

A látvány kevéssé mechanikus átültetésére törekedett, inkább a dolgok lényegét, sem mint külsőségeit igyekezett visszaadni. Felfogása szerint a szín nem szükségszerűen felel meg a valóságos tárgy tónusainak, hanem a többi színhez és a térbeli elhelyezkedéshez kapcsolódva, önmagában való értékként vannak jelen a képen.

Hamar eltávolodott a divizionizmustól, ám egy új jelenség kerítette hatalmába, amikor 1907-ben Picasso megfestette az „Avignoni kisasszonyok” c. festményét. Hatására művein a szín mellé a tér újszerű felfogása, egyfajta merevebb geometria kapcsolódott. Ez a folyamat később oda vezetett, hogy képein a színes felületek, perspektivikus torzulás nélkül ért el térhatást.

Egy német festő hatására 1908-ban megalakította saját akadémiáját, mely 1911-ig működött. Matisse hatása egyre nőtt, és egy egész nemzedék tekintette példaképének, de ő egyre inkább a magányt választotta és visszavonultan, magába zárkózottan élt a párizsi művészköröktől távol.