Zsada

Képgrafikusként a világ művészeteivel foglalkozom, de egészen más irányból mint ahogyan azt megszokhattuk. Ezen kívül műveimet teszem közzé az oldalon, melyekhez kritikát szívesen fogadok.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Álom sorozat , képek melyeket készítettem a linókhoz és a linók

 

fotó és linó

Multkorában, mikor is kikaptuk a feladatot, hogy készítsünk alkotásokat (4db-ot) kert címmel, akkor kicsit megrökönyödtem, hogy mit is, hiszen annyira egyértelmű mit lehetne, de én azt nem akartam, valami egészen mást... végül persze a tanár felvilágosítást adott, hogy maga a kert lehet akár a tenger is, mert lehet a része annak vagy bármi más. Ez már kicsit megnyugvást adott ici-pici lelkemnek... Majd kiötlöttem valamit, hogy romos épületet fogok alapon ábrázolni, a többit pedig majdcsak kiötlöm. Fölmentünk a másik tanárral az irodába, hogy kinyomtassunk egy fotót, amelyet az iskolától nem messze egy "építményszerűségről" készítettem (igen romos állapotában). Végül míg a tanárnő kutatta a képet, meleste a többit is amelyet készítettem és kiválasztott még egyet, melyre ráhunyorítva azt  mondta: "nem akarod ezt megcsinálni linóba?"... Mivel eléggé pepecs ember vagyok, úgy gondoltam miért is ne(kép lenn). Bár nem gondoltam vvolna, hogy annyit elidőzök felete mint amennyit, de még midnig nem adtam föl és készülődöm vele. 
Bejegyzés lényege: Elő a fényképezőgéppel és fotózzatok, lehet épp a legjobb alkotásodat fogod lefotózni, vagy a kép maga segítségül szolgál hozzá.

 

Linórészlet - Indigóval felvitt terület adja mjd a fekete felületet és természetesen a "fehér" (barna) részeket ki kell metszeni. Mivel eléggé nagy felületről van szó (A4-es maga a lennyomat mérete) így jobbnak láttuk a mintát magát linóval felvinni a felületre és úgy hozzálátni a munkálatokhoz.

 

A fotóm