Zsada

Képgrafikusként a világ művészeteivel foglalkozom, de egészen más irányból mint ahogyan azt megszokhattuk. Ezen kívül műveimet teszem közzé az oldalon, melyekhez kritikát szívesen fogadok.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Dúc és nyomat

 

Lágyalap technikának a dúca és nyomata
(Első próbálkozásom 2011-ben)

 

Rézkarc technika dúca és próbanyomata 
(Első próbálkozásom a rézkarccal 2010-ben)

Illusztrációs feladat

 

A vizsgaremek mellett még két feladatot kellett teljesígtenem. Az egyik az illusztráció volt, melyhez az egyik kedvenc könyvemet választottam, Weöre Sándor A teljesség felé c. kötetet. Ebből pedig A rossz létjogát. Nos, íme az eredmény:

A rossz létjoga, hidegtű, 2012 Győrin Erzsébet (Zsada)

önábrázolás szkennelt változat (sorozat első eleme) és annak egy részlete

Önábrázolás I., rézkarc, 2012 - Győri Erzsébet (Zsada)

 

Önábrázolás I. részlet

önábrázolás (vázlatok és eredmény)

500

 

Vázlatok az önábrázolás szakmai vizsgafeladatra. Ebből mindössze kettőt sikerült megvalósítani és egy másik vázlatot, melyről még nincsen fényképes dokumentációm.

Rézkarcba "öntve":

Akvatinta

 

Akvatinta

 

 

Akvatinta

 

Nagyon jó és érdekes technikának tartom..... Egy olyan mélynyomásos technikáról van szó, melynél ugyan úgy viaszréteget viszünk fel a rézlemezre (csak por állagút) és fázisokban maratjuk a képünket.Fontos még itt megemlítenem, hogy a viaszréteg felhelyezése és melegítése, majd kihülése után egy percre érdemes a sajvba tenni a lemezt, hogy egy enyhe tónusértéket már alapból kapjon a képünk. A lemezt kájhacsőlakkal festjük, úgy, hogy azt a részt fedjük a lemezen, melyet nem szeretnénk, hogy a sav megmarjon. Elsőként a világos tónusokat fedjük haladva a sötétebb színek felé. A kájhacsőlakk megvédi a felületet attól, hogy a sav bemarrjon és a körülötte lévő részeket természetesen megmarja. Min den maratás egy percig tart és kb. 6 maratás után alakul ki a legsötétebb szín (természetesen itt lényeges a sav erőssége, de nálam a legsötétebb képrészlet 6 percig maródott). 

Remélem mindnet jól írtam le ... :) A kájhacsőlakkot egyébként ecsettel érdemes felvinni a lemezre.... én ezt úgy tettem, hogy minél inkább látszódjanak az ecsetnyomok, ami szerencsére sikerült is. 

Nyomatommal kapcsolatban: Sajnos csak egy nyomat készülhetett erről a lemzről, melyet nagyon sajnálok, mivel én is és a tanáraim is meg voltak elégedve az eredménnyel, de egy kisebb baleset révén a lemez sajnos megsérült..... így nem valószínű, hogy több nyomat fog majd készülni erről a lemezről, maximum egy újra elkészült hasonmásáról.
E végett is gondolkodtam a Magány címen....

Ez után természetesen ugyan úgy nyomtatjuk mint minden más mélynyomásos technikát

 

 

Magány, 2012, akvatinta 1/1 Győri Erzsébet (Zsada)

Előkészülés

A tanáraim és sokan másk is azt mondják, hogy a jó munkához tervezés kell... Próbálkozom betartani a szabályt, bár nem mindig megy....., mindig valami kész munka lakúl ki a lapon és a tervezet csak a fejemben létezik. Nem modnom, hogy ez rossmunkamenet, de azt sem, hogy jó. Mindenesetre meg van mindenkinek a munkamenete, amit sajátjának érezhet. Nekem ez a tervezés:

Akvarellel készült "terv" a Remény c. lágyalap nyomathoz (2011), Győri Erzsébet (Zsada)

Remény (lágyalap technika) 2011 Győri Erzsébet (Zsada)

Szintén egy akvarell terv és a kész nomyat Kötelék címmel (2011) - Győri Erzsébet (Zsada)

 

 

További tervek:

 

 

Akvarell technika Való-remény címmel (2011) - Győri Erzsébet (Zsada)

Akvarell technika A Múzsa címmel (2011) - Győri Erzsébet (Zsada)

Lágyalap technika

Lágyalap technika rövid ismertetése:

"A lágyalap vagy vernis mou egy mélynyomású grafikai eljárás. A rézkarchoz hasonlóan a vonalas rajzot ebben az esetben is maratással mélyítik egy fémlemezbe. A különbség az, hogy a rajzot nem közvetlenül az alapozórétegbe karcolják, hanem lágy, képlékeny alapozóréteget használnak, amire papírt vagy textíliát fektetnek, és arra rajzolnak. Emiatt az anyag hátoldalára a vonalak mentén ráragad az alap, ami a papír vagy textília eltávolításakor felszakadozik, emiatt ezeken a helyeken a lemez csupasszá válik. Az így létrejövő vonalak lágyak, szemcsések lesznek, őrzik a felhasznált anyag textúráját, az eredmény ceruzarajzhoz hasonló hatású lesz. A lágyalap technikája jól kombinálható az aquatintával." (wikipedia)

Győri Erzsébet (Zsada) - Kötelék, lágyalap technikával készült kép

 

Győri Erzsébet (Zsada) - Remény című kép, lágyalap technika

Rézkarc

Rézkarc technika rövid ismertetése:

 

"A rézkarc, régiesen aquafortis a legkifinomultabb sokszorosító grafikai eljárás, a mélynyomásos módszerek egyike. A rézkarc alapvetően hasonló a rézmetszethez, szintén fémlemezt használó mélynyomó eljárás, de míg ez utóbbinál a mélyített vonalat véső segítségével és fizikai erő kifejtésével érjük el, a rézkarcnál savak maró hatása mélyíti a kívánt vonalat. A rézkarc nagy előnye a rézmetszettel szemben főleg az, hogy a vonalak hajlékonyabbak, a tű gyorsabban és engedelmesebben követi a művész friss impresszióit, és nem kíván oly hosszú és kitartó gyakorlati tanulmányt, mint a metszés..." (wikipedia)

 

Mezztinto

A Mezzotinto (borzolásos) technika rövid ismertetése:

"A borzolás vagy mezzotinto, hántolómodor tónusos rajzok reprodukálására használható mélynyomású grafikai eljárás. A rajz kialakítása a sűrűn telepontozott, felborzolt felületű fémlemez sötéten nyomtató felületéből a világosabbnak szánt részek lehántolásával, visszanyomásával, sáberezésével történik" (wikipedia)

Eszköze egy acékés, amely a himbavas. Ezzel pontokat ejtünk a lemez teljes területén kereszt irányban és csillag (x) irányban egyenletesen, majd visszasimítjuk a kívánt kép szerint.

A echnika jó oldala, hogy fotószerű nyomatokat készíthetünk vele, viszont hátulütője, hogy ha rézlemezre dolgozunk akkor a nyomatás példányszáma kb 20 lap és nagy fizikai energiát igényel a lemez előkészítése (felborzolása)

Próbalemezre készített noymatomon is látszik, hogy milyen irányokban és milyen módon pöttyözi a lemezt a himbavas.

Közeli kép egy kész nyomatról, a "köszönöm..." c mezzotintos technikával készült munkámról.

Győri Erzsébet (Zsada) - Köszönöm... (mezzotinto)