Győri Erzsébet - Szimbolizmus és szecesszió

 

A szimbolizmus (a görög szübolon: „ismertetőjegy” szóból származik): ami a preraffaello mozgalomból nőtte ki magát, és a XIX. század végén jelent meg. Hívei szerint az ábrázolt tárgy nem önmagáért, hanem valami általa hordozott tartalom sejtetőjeként fontos. A szimbolizmus pedig a szecessziót táplálta (lat. secessio <=„kivonulás”>), mely az építészet irányáról indult, és ahol azt gondolták, hogy a gótika az ideális korszak. Nemzetközi művészeti stílus a XIX. század  és a XX. század fordulóján.

 

Elsősorban az irodalomból fejlődött ki, melyben az esztétikai oldala erősödött meg a szimbolizmusnak. A szimbolika forrása a mítosz ill. a mítosz utáni nosztalgia. A preraffaello testvériség, más néven: preraffaello mozgalom volt a szimbolizmusnak előfutára. Ők, mint nevükben is olvasható, a Rafaello előtti időkre nyúltak vissza, a trecentóba és a quattrochentóba, mikor is kötött társadalmi funkciója volt a művészeteknek és ikonográfiai szabályok határozták meg a művész munkásságát. A preraffaello mozgalom főbb elindítói William Holman Hunt, John Everett Milliais, Dante Gabriell Rossetti, Thomas Woblner, Edward Burne-Jones. A prerafaelizmus mind munkásságban, mind elveiben hidat alkotott a XIX. sz első harmada romantikus nemzedéke és az utolsó harmada a szimbolizmus között.

Jellegzetes francia szimbolista festő volt Odilon Redon 1840-1916), aki egy évben született Monetval, részt is vett az utolsó közös impresszionista kiállításon, ennek ellenére művei teljesen ütköznek az impresszionizmussal. Korai művein Rebrant hatásait véljük felfedezni, és ezekben fellelhető a tudatalatti világ iránti vonzódása. 1884-ben részt vett a „Salon des Indépendants” alapításában és ekkor került kapcsolatba a szimbolista  írókkal, különösen Mallarméval (Redon misztikus volt, panteista képein a forma bizonytalan és figuráiban tudatosan elegyítette a természeti és emberi organizmust).

Önálló szimbolista iskolának minősíthető a belga, amelynek vezéralakja Fernand Khnopff és Félicien Rops volt.Az első a preraffaelitizmushoz, a második pedig a Jugendstilhez áll közel, e mellett pedig a belga szimbolizmus, a szürrealizmus útjának egyengetői.

A szecesszió az építészettől a díszművészetekig szinte minden műfajt (belsőépítészet, iparművészet, formatervezés, alkalmazott grafika stb.) áthatott: fejlett formai öntudattal Gesamtkunstwerkre<= egységes összművészeti> stílusra törekedett, de mindenek előtt az iparművészetben és bizonyos mértékig ahhoz kapcsolódva a képzőművészetben kifejlődő mozgalom. Maradandó szerepe épp ezért a dekoratív környezetalakításban volt. A tárgyalakításban, a grafikában és a festészetben lelte meg a maga sajátos munkaterületét. Az építészetben is gyakran nyúlt az ipar- és a képzőművészet segítségéhez. Fontos segítője a tudomány egyik nagy fejlődése, a mikroszkóp feltalálása, és ezt követően új minták felfedezése (pl. bogarak páncélzatának mintája)

A múlt század utolsó évtizedében kibontakozó új stílus Európa különböző országaiban más-más nevet kapott. Szecessziónak csak Ausztiában és Magyarországon hívják, Németországban Jugendstil, francia nyelvterületeken nouveau, Angliában modern style vagy liberty tsyl volt a neve, és még más elnevezése is ismeretes. A „fin de siècle”-nek, a XIX. század végének a dekadenshez, a misztikushoz, az allegorikushoz és az erotikához vonzódó érzés – és gondolatvilágban gyökerező szecesszió művészetének előzménye az angol preraffaeliták mozgalma, majd az Arts and Cafts, a szimbolizmus, valamint a Gauguin körül csoportosuló pontaveni művésztelep dekoratív stílusa, a szitetizmus vagy cloisonnizmus.

A Vörös ház (London, 1859) indította el angliában a szecessziós mozgalmat melyet  Phillip Web (tervező) és William Morris(építtető) alkotott. Céljuk a minél egyszerűbb felépítésű ház, amely minél egyszerűbben kiszolgálja annak tulajdonosát. E ház egy család számára készült, mégis hatalmas méretű. A szobák egy folyosóra vannak felfüggesztve és a szobák közt nincsen átjárhatóság. . A szecessziós mozgalom angliában (Arts and crafts) úgy vélte, hogy a kézművességet fel kell emelni a művészetekig.
Az építészet sose  volt annyira sokszínű addigi történelme során, mint amennyire a szecesszióban volt. A tervezők mindent egymáshoz „igazítottak”, mert hogy nem csak az épületet, de a berendezési tárgyaktól kezdve az étkészletekig mindent megterveztek ( ilyen pl. a tapéta , ahogy William Morris is tette és volt, hogy még a ház tulajdonosának ruháját is megtervezték, pl. Henry van de Velde, )

Főbb képviselői a szecessziós építészetnek a spanyol Gaudi, a magyar Lachner Ödön, a német P Behrens, a belga H van de Velde, osztrák O. Wagner és J. Hoffmann.

A szecesszió festészete tipikusan századvégi, átmeneti jelenség és igen definiált, mert eltérő hagyományokban gyökerezik. Eszmeileg az esztétikum ideái hatottak a szecesszió mozgalmaira. Formailag pl. olyan késői preraffaelita művek is, mint Edward Burne Jones-tól a Lótusz szíve (1880) című alkotása. Hatott rá ezen kívül a leegyszerűsített, lényegre törő japán fametszetek dekoratív stílusa is (pl. Aubrey Vincent Beardsley: Izolda 1899; Peter Behrens: Csók, 1898 stb.). A szecesszió legfőbb jellemzője és egyben ismertetőjele a sajátos, egyedi utánozhatatlan formakincs: a növényi motívumok csavart, hullámzó, ritmikus ismétlődése, a síkszerű képfelépítés, az ornametikának (lat. ornamentum <=dísz> apró motívumokkal dolgozó díszítésmód.) szinte az egész felületet beborító ábrázolása, a stilizálás (természeti formákat esztétikai meggondolásokból átalakítja, egyszerűsíti, az idealizálás vagy a dekoratívitás, az ornametika kialakítása érdekében formálja, esetleg a kifejezés érdekében fokozza.). Továbbá a lokálszínek használata (=helyi szín, azaz ábrázolt tárgyak eredeti színe amelyen nem változtat fény, se árnyék) és a körvonalazott, kontúrozott felületek jellemzik. A festők Gauguintot és a preraffaelitákat tartották elődüknek.

Legjelentősebb képviselői: Egon Sziele, Gustav Klimt, Ferdinand Hodler, Edvard Munch, Akseli AGallen-Kallela stb.) Hamar elfordultak a szecessziótól, sokuk az avantgárd művészete úttörőjévé válnak. A szecessziós vonalak arabeszkszerű (fr. arabesque <=arabos>stilizált növényi ornametika, kanyarodó indákból kiinduló kacsok végtelen mintája) dekorativitása már az absztrakt előfutára.

Az iparművészet sokára tudott kibontakozni a szecesszióban, mivel a historizmus uralkodott e területen. A 70-es években végigsöpört a japán és a távol-kelet hatása, ami megerősítette a stilizáló tendenciákat, végül az iparművészet fejlesztésére létrehozták az „union centrale des arts dévoratifs”-ot. Az új stílus első közönség elé tárása az 1889-es világkiállításon volt, és ettől kezdve terjedt el különféle műfajokban a stilizált növényi ornametika, amely a bútorművészettől kezdve az ötvösművészetekig, ill az üveg- és kerámiaművészetben is elterjedt ( e utolsó két művészeti ágban érződött az egzotikus művészet hatása). A szecesszió végére már luxustárgyakat is gyártanak, melyek pl. cukorkatartó vagy igen értékes csillárok. A francia szecesszió jellegzetes termékei voltak Hektor Guimard-nak a párizsi metró lejáratait, illetve magánpalotákat díszítő növényi ornimateikájú díszkapui.

Mivel magyarország e korszakban az osztrák magyar monarchia része volt, így azt hinnénk, hogy a cseh szecesszió importálódott a magyarokhoz, de ez koránt sem így van, mivel finn művészekkel szoros kapcsolatban álltunk.

A magyarországi szecesszió egyik központja a gödöllői művésztelep (a XX. század elején alakult művészcsoport, mely az angol preraffaeliták törekvéseihez kapcsolódva a magyar szecesszió egyik központja lett és 1901-21-ig állt fenn és Körösfői-Kriesch Aladár(18603-1920) ill Nagy Sándor(1869-1950) vezette). Céljuk az volt, hogy a magyarság ősi motívumkincsének összegyűjtése és feldolgozása által a képző- és iparművészet egységes magyar formanyelvét megteremtsék.), mindazonáltal Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos stb. képei is mutatnak szecessziós vonásokat.  A művésztelep alkotói sok vallásos képet festettek, melyekben a vallást (pl. saját portréjuk hozzáadásával) sokkal közvetlenebbé tették.

Lechner Ödön (1845-1914) a sajátos magyar szecessziós stílus mestere. Tanulmányozta  a magyar népművészetet, és tájékozódott a keleti népek művészetéről is, majd a magyarral vegyítve teremtett egy sajátos és új szecessziós stílust. Ennek remek példája, amelynek tervezője volt, az Iparművészeti Múzeum, melyet sokan inkább eklektikusnak mondanak. Pár évvel később pedig a Földtani Intézetet és a Postatakarékpénztár épületét is megalkotta. Számos művész követte őt: Lajta Béla( aki együtt is dolgozott a század végén vele),  közös munkájuk a Schmidl-sírbolt a rákoskeresztúri temetőben, a szirmai kastély (háború alatt megsemmisült); Kós Károly aki a Székelyföld népművészetét használta épületeinek díszítéséhez; Medgyaszayy István; Györgyi Dénes; Malonyay Dezső.

Jeles építészeink: Medgyaszay István Soproni Színház; Kós Károly: Madárház az állatkertben; Városmajor utcai Iskola; Márkus Géza: Cifrapalota.

Jelentős szerepet játszott a szimbolizmussal egybefonódva a szecesszió anéhány festő életművében, akik a századelő festészetének stílusteremtő egyéniségei. Rippl-Rónai József (1861-1927) „fekete” korszakának redukált színekből komponált képei (Kalitkás nő 1892; Öreganyám, 1894); Vaszary János (1867-1939) korai művei (Aranskor, 1898; A tvaasz visszatérése, 1899); Egry József (1883-1951) a tízes évek fordulója körül festett művei (Ádám és Éva I-II, 1909; Szerelmesek, 1911) tartoznak ide. A szecesszió világához sorolható még: Csontváry Kosztka Tovadar (1853-1919) és Gulácsy Lajos (1882-1932). Szobrászok: Beck Ö. Fülöp, Fémes Beck Vilmos (1885-1918).

 

A legújabb művészettörténeti irodalmak mind nagyobb teret szentel a szecesszió kutatásának. Magának a fogalomnak és a mozgalom elindíttató rugójának, jelentőségének az értelmezése azonban már korántsem egységes. Ha nem is teljes mértékig, de célja megvalósult, amit nem sok korszak tudhat magáénak.

 

 

Irodalmi források:

Dr. Maksay László: Műalkotások elemzése a gimnázium számára, 1980

Beke László: Műalkotások Elemzése A Gimnáziumok I-II. osztálya számára; 1985

Végh János: Középiskolai Művészeti Lexikon;